Fáj mindenem, mert már nem szeretsz engem.
Zakatol, s csak érted dobog a szívem,
De te, te szeretsz-e engem?
Gondolsz-e rám esténként, mikor lágy homály borul szobád ablakára?
Mikor besüt a nap, s lágyan cirógat?
Éjnek idején, hol nem süt a nap,
s fényes nappal, hol nem világít a hold
tudod-e, hogy létezem?
Szívem felhőkben, lelkem egekben,
szárnyal a fájdalom, mint tűzvész a hegyekben.
Bízva bízz, mert ember vagy:
Mondják a népek, de ugyan mit ér a bizalom,
s mit ér a szeretet, ha úgy érzed, nincs tovább?
Ha bízol csalódsz, és ez fáj.
Szeretsz, de nem kapsz viszonzást, s ez megint fáj.
Ennyi fájdalom után, miért lángolnál?
Miért, mondanád, hogy minden oké, semmi gáz?
Gondolj rá, hogy ki szeret, s csak akkor bízz, ha az kölcsönös,
Kétirányú a bizalom,
nem kell érte sorba állni.
Légy igazán emberséges, s ne hidd, hogy nem leszel boldog ember.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése